MENÜ

Minden a BMW-ről!

 

A 3-as széria első nemzedéke a 02-es sorozat utódjaként fellépő, E21 jelű típuscsalád lett. Ennek az eggyütesnek a megjelenését az előmodellek sikerére való tekintettel izgalmas várakozás előzte meg. A formát a tervezők az ötös BMW-hez igazították, s tömörebb, még sportosabb típust kreáltak. A premierre a müncheni olimpiai stadionban került sor 1975 júliusában. Az autókat közvetlen őseiknél tágasabb belső tér, könnyebb kormányozhatóság, alacsonyabb fogyasztás és nagyobb utasbiztonság jellemezte. Csendesebb üzemelésük, hatékonyabb fűtési-szellőzési rendszerük szintén kedvezően befolyásolta sikerüket. Ebben a szériában debütált a sofőr felé fordított középkonzol.

Kezdetben a négyhengeres motorokkal felszerelt 316, 318, 320, 320i típusok alkották a kínálatot (90, 98, 109 és 125 LE), majd a 320-as átadta a helyét az 1977-ben bemutatkozó, hathengeres 320/6-nak (122 LE). A sorozat csúcsát a nem sokkal ezután programba kapcsolt, 2315 cm3-es, 143 lóerős 323i jelentette. Az amerikai károsanyag-kibocsátási szabályoknak megfelelően a tengerentúlra csak befecskendezős autók utazhattak, ráadásul az ottani biztonságtechnikai előírások miatt a gépkocsik szokatlan formájú, nehéz lökhárítókat viseltek.

Az E21-esek alapvetően kétajtós limuzin kivitelben készültek, a kabriók építését a Baur cég vállalta. (Néhány amerikai műhelyből is kerültek ki nyitott variánsok.) A 316-os és a 318-as modellen szimpla, míg a többi autón dupla fényszórókat találunk.

Europában a legtöbb modell karburátoros hajtóművel kelt el, ugyanis a befecskendezős típusok drágábbak voltak. Amerikában a környezetvédelmi előírásoknak eleinte a kétliteres aggregátok feleltek meg, így oda kezdetben 320i változatok utaztak. Miután azonban 1979-ben szigorítás következett, a jól bevált hajtóművek helyére 1,8-as egységeket kellet építeni. Bár a 320i modellnév megmaradt, a váltás érezhető hatással volt a forgalomra.

1979 végétől az 1766 cm3-es motornak két változata létezett. 90 lóerős, porlasztós fajtáját az addig 1,6-os aggregáttal futó BMW 316-osba ültették, 105 lóerős injektoros variánsát pedig a frissen megjelenő 318i-be (a 318-as utódjába). 1980-ban színre lépett az E21-esek utolsó új modellje, a 75 lóerős, 1573 cm3-es, takarékos BMW 315-ös, amely az eredeti 316-os változata pozícióját örökölte. 1983-ig 1,36 millió darab 3-as BMW talált gazdára, igazolva a típusegyüttes példátlan népszerűségét.

 

Asztali nézet